Blasius Georgius
Skonda
(1797-1863), az előzőekben
már említett, pecsétet használó volt.
Előbb a kassai jogakadémián tanult, majd (árvasága miatt) ösztöndíjasként a
keszthelyi Georgikonban. Mindenhol kiváló eredménnyel.
Apátfalván nősült gazdatiszti családból. Abban az időben uradalmi
tiszttartó volt Borosjenőn, feltehetően kamarai
birtokokon, később uradalmi árendás Seprősön.
Az anyakönyvekben nemzetes úrként írták. Vélhetően
beosztásához használta a pecsétet.
 |
|
Georgius
ág lakhelyei |
1846-tól takarékpénztári könyvvívő volt Aradon,
itt érte a halál,
1863-ban. Tífuszban halt meg.
Érdekességként megemlítjük feleségének nagyapját,
Heidenreich János Lajost,
aki híres orvos doktor volt és akitől több emléket
őriz a család.
Fiai,
Ödön, Béla és László
a közigazgatásban dolgoztak, árvagyámként, járásbírósági
végrehajtóként vagy jegyzőként.
(Gurakoncon, Pleskucán, Halmágyon)
Erzsébet, Anna, Ida
és
Gizella
lányainak a sorsa nem ismert.
György István
(1886-1952) unokája hadnagyként végigharcolta az I. világháborút.
Előbb (a keleti fronton)
részt vett a Dunajev, Lemberg (Galícia) és a Dukla hágó körüli harcokban.
Hősiesen helytállva résztvevője volt a nagyobb offenzíváknak és visszavonulásoknak. Egyszer meg is sebesült. A tisztiszolgája a hátán vitte hátra a
vonalak mögé.
1915 főhadnaggyá léptették elő. 1915. június-szeptemberében részt vett az
első isonzói csatában (Rovelettónál, Redazzónál), 1916 első felében a
Dél-Tirolban indított olasz offenzíva visszaverésében. Az ellenséggel
szemben tanúsított bátor magatartásáért 1917. június 17-én
kitüntették a Bronz Katonai
Érdeméremmel, a Katonai Érdemkereszt szalagján kardokkal ékesítve (Signum
Laudis), a Károly kereszttel és egy másik vitézségi éremmel is
László
(1896-1916) unokáját hadapród-
őrmestert, az I. világháború olasz frontján, a fondói ütközetben tanúsított
magatartásáért I. osztályú
Ezüst Vitézségi Éremmel (Nagyezüst) tüntették
ki, posthumus.
Béla
unokája (1894-1968)
áttelepült magyar területre és Galgamácsa körjegyzője lett. Az ő családja a II.
világháború utáni rendszer nagy vesztese volt. Idős korukra kitelepítettként, nyomorban éltek
Aszódon.
Az ő fia
Béla,
aki friss ludovikás tisztként került orosz hadifogságba. Hazatérve, az új hadseregből elbocsátva, lefokozva kezdett új életet. Kitüntetett
fizikai munkásból küzdötte fel magát kiváló kirakatrendezővé.
Még 1934-ben
Jászói
névre magyarosítottak. Ez az ág férfi ágon kihalt. Egy leszármazott
Isaszegen él.
Az Erdélyben
maradt családból az ifjabb
Ödön
(1914-2004),
elég
kalandos úton, három gyerekkel, Temesvárról költözött fel 1944-ben, a front elöl
menekülve Budapestre. A háború után a tehetsége révén, a közúti fuvarozás
diplomáciai szintjén szerzett maradandó érdemeket. Eredményes, munkás
élete,
kalanddal is felérő regény.
Erzsébet
húga Nagyváradról települt át Biharkeresztesre. Itt azonban vagyonukat
államosították és ellehetetlenültek. Pesten úgy sikerült állást találnia, hogy
megtanult oroszul. Akkoriban orosz tanárra nagy szükség volt. A Gödöllői Egyetemen
tanított haláláig előbb oroszt, később németet is. Három gyermeke (László,
Erzsébet, Katalin) és
családja is Pesten él és különböző foglalkozásúak.
Ödön gyermekei is felelős
és országosan ismert munkakörökben dolgoztak ill. dolgoznak.
Ödön
fia a polgári repülés légügyi igazgatója volt,
Mária
leánya a Magyarországi Volksbank Rt. elnökhelyettese. Egyik leánya
Németországba ment férjhez, másik Pesten él.
A Budapesten élő családból ma két fiú viszi tovább a nevet,
ők
Skonda
Bálint
és
Marcell.
